4. rész - Ez is csak én lehetek

Még jó, hogy Mary mindig rohan a munkába, és csak néha köszön el tőlem, ugyanis amikor visszavarázsoltam magam a hátsó kertbe, már igen csak késő volt, és nem vette észre, hogy nem vagyok sehol. Bogaras egy nő.
Hétfő reggelén az első gondolatom Tamani volt, és az, hogy este 5-kor a tündérvilágba kell jönnöm. A második gondolatom az volt, hogy ma szeptember elseje van, vagyis kezdődik az új tanév, és 100, hogy Herby tanár úr még több órát tett az órarendünkbe, nehogy legyen egy picike szabadidőnk is.
Gyorsan kikaptam valamit a szekrényemből, és felöltöztem. Kifésültem "méteres" hajkoronámat, majd a konyhába indultam. Ma reggel nem éreztem Mary reggelijének illatát, ugyanis annyi munkája van, hogy már tegnap este se jött haza. Mázlimra jól főzök, és nem kell szendvicsen meg mirelit kaján élnem. Gyorsan összedobtam egy rántottát és megkajáltam, elvégeztem a többi dolgomat és elindultam a Sparks Gimnáziumba.
Az osztályteremben gyorsan elfoglaltam a kedvenc helyemet az ablak mellett. A többi érkező osztálytársamat figyeltem. Semmit sem változtak a nyár alatt, ahogy a modoruk sem. Csengőkor Herby tanár úr belépett a terembe és kiosztotta az órarendeket. Mindenhonnan "Pfff", "Óóóó", "Ne már", "Ezt nem bírom ki" mondatokat hallottam.
- Csendesedjetek el! - intett a tanár úr. - Új diák fog érkezni hozzánk. Fogadjátok őt nagy szeretettel. - mondta végül, majd beinvitált egy... albínó srácot?
- Sziasztok, Haruta Yoshi vagyok. - mosolygott az osztályra. Persze mindenkinek kikerekedett a szeme, de nem szóltak semmit. Erről az én bemutatkozásom jutott az eszembe.
- Ülj le, Haruta. - mondta a tanár úr.

Mivel elég sokan vagyunk az osztályban, szinte a teremben mindig csak egyetlen egy hely maradt. És az a hely még jó, hogy mellettem volt, hiszen soha senki nem akart mellém ülni. Az új fiú elindult a mellettem lévő szék felé. Rám vigyorgott. Én is dobtam neki egy halvány mosolyt. Leült mellém. Mindenki elkezdett sugdolózni. "Pont a két kis különc" - hallottam a terem hátsó végéről, ahol a drágalátos Stacy ült. Hogyan is mutassam be? Magassarkú, extrém rövid miniszoknya, 1 tonna smink. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam.

Mindenki elkezdett sugdolózni, mert a tanár úr csak azoknak papolt, akikkel még el kellett intéznie pár papírmunkát.

- Szia - mondta nekem halkan az új srác.

- Sz-szia.. Crystalia Mac vagyok. De inkább csak Cry.

- Értem, az én nevemet már tudod, de te hívhatsz csak Harunak.

- Oké. - mosolyogtam.

- Hé, te is genetikai okok miatt vagy ilyen vagy...? - kérdezte Haru.

- Öömm... - ekkor eszembe jutott a tegnap, amikor Tamanival beszélgettem. De végül is, milyen lenne már, ha azt válaszolnám, hogy "Á, nem, csak tündér volt anyám meg apám, így én is az vagyok, ráadásul van egy titkos szárnyam is!" - I-igen.

- Értem, egyébként jól áll neked.

- Köszi.

- Téged is elítélnek? - jött az újabb kérdés.

- Valahogy úgy. 

- Az nem jó - nézett rám szomorúan. - Egyébként én szeretek barátkozni. Csak soha senki nem akar velem. 

- Teljesen megértem... - mondtam. Hű, ez aztán érdekes egy fiú.

Lassan kicsengettek az első osztályfőnöki óráról. A szünetben beszélgettünk Haruval. Sok közös van bennünk, de lehet hogy csak azért, mert nem vagyunk külsőre olyan megszokottak. 

Amikor vége lett a 4 osztályfőnökinek(mert szept. 1-jén mindig ennyi van), éppen hazamenés közben hallottam meg a hátam mögül:

- Crystalia! CRYSTALIAAAA! Cry!! 

Haru volt az.

- Bocsi, hogy nem hallottalak.. - mondtam Harunak, miközben néztem, ahogy kifújja magát.

- Csak szeretnék valamit kérdezni - nézett a szemembe.

- Mit?

- Van programod mára?

- Úgy tudom, hogy nincs..

- Akkor nem lenne kedved eljönni velem valahová? Vagy valamit csinálni... együtt? - kérdezte Haru.

- Ó, persze, szívesen eljövök! - válaszoltam, majd együtt elindultunk Haru otthonához.

Ledobtuk a táskánkat és elindultunk a városba fagyizni, majd visszamentünk Haruékhoz és sokat beszélgettünk. Egyáltalán nem figyeltem az időt. Majd egyszer csak Haru fali órájára szegeződött a szemem. 

- Francba! 17:16 van! Bocsi Haru, de mennem kell..

- Tényleg? Miért??

- Ömm... Ilyenkor már otthon kéne lennem.. - nem szívesen hazudtam Harunak, de muszáj volt. Tamani tuti leszedi a fejemet...

- Oké.

Gyorsan összecuccoltam, elköszöntem Harutól és szó szerint hazarohantam, ugyanis a kulcsot és a lakatot otthon felejtettem(még jó hogy..)...

Otthon újra ledobtam a cuccaimat és a szobámhoz futottam. Ekkor már 17:20 volt. Gyorsan elfordítottam a lakatban a kulcsot, és még alig "teleportáltam" át, egy mérges arcot láttam magam előtt, aki nem más volt, mint Tamani...

- CRYSTALIA!!!!!

...Ezért tuti kapok!

Folyt. Köv.!