4. rész - Ez is csak én lehetek

Még jó, hogy Mary mindig rohan a munkába, és csak néha köszön el tőlem, ugyanis amikor visszavarázsoltam magam a hátsó kertbe, már igen csak késő volt, és nem vette észre, hogy nem vagyok sehol. Bogaras egy nő.
Hétfő reggelén az első gondolatom Tamani volt, és az, hogy este 5-kor a tündérvilágba kell jönnöm. A második gondolatom az volt, hogy ma szeptember elseje van, vagyis kezdődik az új tanév, és 100, hogy Herby tanár úr még több órát tett az órarendünkbe, nehogy legyen egy picike szabadidőnk is.
Gyorsan kikaptam valamit a szekrényemből, és felöltöztem. Kifésültem "méteres" hajkoronámat, majd a konyhába indultam. Ma reggel nem éreztem Mary reggelijének illatát, ugyanis annyi munkája van, hogy már tegnap este se jött haza. Mázlimra jól főzök, és nem kell szendvicsen meg mirelit kaján élnem. Gyorsan összedobtam egy rántottát és megkajáltam, elvégeztem a többi dolgomat és elindultam a Sparks Gimnáziumba.
Az osztályteremben gyorsan elfoglaltam a kedvenc helyemet az ablak mellett. A többi érkező osztálytársamat figyeltem. Semmit sem változtak a nyár alatt, ahogy a modoruk sem. Csengőkor Herby tanár úr belépett a terembe és kiosztotta az órarendeket. Mindenhonnan "Pfff", "Óóóó", "Ne már", "Ezt nem bírom ki" mondatokat hallottam.
- Csendesedjetek el! - intett a tanár úr. - Új diák fog érkezni hozzánk. Fogadjátok őt nagy szeretettel. - mondta végül, majd beinvitált egy... albínó srácot?
- Sziasztok, Haruta Yoshi vagyok. - mosolygott az osztályra. Persze mindenkinek kikerekedett a szeme, de nem szóltak semmit. Erről az én bemutatkozásom jutott az eszembe.
- Ülj le, Haruta. - mondta a tanár úr.

Mivel elég sokan vagyunk az osztályban, szinte a teremben mindig csak egyetlen egy hely maradt. És az a hely még jó, hogy mellettem volt, hiszen soha senki nem akart mellém ülni. Az új fiú elindult a mellettem lévő szék felé. Rám vigyorgott. Én is dobtam neki egy halvány mosolyt. Leült mellém. Mindenki elkezdett sugdolózni. "Pont a két kis különc" - hallottam a terem hátsó végéről, ahol a drágalátos Stacy ült. Hogyan is mutassam be? Magassarkú, extrém rövid miniszoknya, 1 tonna smink. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam.

Mindenki elkezdett sugdolózni, mert a tanár úr csak azoknak papolt, akikkel még el kellett intéznie pár papírmunkát.

- Szia - mondta nekem halkan az új srác.

- Sz-szia.. Crystalia Mac vagyok. De inkább csak Cry.

- Értem, az én nevemet már tudod, de te hívhatsz csak Harunak.

- Oké. - mosolyogtam.

- Hé, te is genetikai okok miatt vagy ilyen vagy...? - kérdezte Haru.

- Öömm... - ekkor eszembe jutott a tegnap, amikor Tamanival beszélgettem. De végül is, milyen lenne már, ha azt válaszolnám, hogy "Á, nem, csak tündér volt anyám meg apám, így én is az vagyok, ráadásul van egy titkos szárnyam is!" - I-igen.

- Értem, egyébként jól áll neked.

- Köszi.

- Téged is elítélnek? - jött az újabb kérdés.

- Valahogy úgy. 

- Az nem jó - nézett rám szomorúan. - Egyébként én szeretek barátkozni. Csak soha senki nem akar velem. 

- Teljesen megértem... - mondtam. Hű, ez aztán érdekes egy fiú.

Lassan kicsengettek az első osztályfőnöki óráról. A szünetben beszélgettünk Haruval. Sok közös van bennünk, de lehet hogy csak azért, mert nem vagyunk külsőre olyan megszokottak. 

Amikor vége lett a 4 osztályfőnökinek(mert szept. 1-jén mindig ennyi van), éppen hazamenés közben hallottam meg a hátam mögül:

- Crystalia! CRYSTALIAAAA! Cry!! 

Haru volt az.

- Bocsi, hogy nem hallottalak.. - mondtam Harunak, miközben néztem, ahogy kifújja magát.

- Csak szeretnék valamit kérdezni - nézett a szemembe.

- Mit?

- Van programod mára?

- Úgy tudom, hogy nincs..

- Akkor nem lenne kedved eljönni velem valahová? Vagy valamit csinálni... együtt? - kérdezte Haru.

- Ó, persze, szívesen eljövök! - válaszoltam, majd együtt elindultunk Haru otthonához.

Ledobtuk a táskánkat és elindultunk a városba fagyizni, majd visszamentünk Haruékhoz és sokat beszélgettünk. Egyáltalán nem figyeltem az időt. Majd egyszer csak Haru fali órájára szegeződött a szemem. 

- Francba! 17:16 van! Bocsi Haru, de mennem kell..

- Tényleg? Miért??

- Ömm... Ilyenkor már otthon kéne lennem.. - nem szívesen hazudtam Harunak, de muszáj volt. Tamani tuti leszedi a fejemet...

- Oké.

Gyorsan összecuccoltam, elköszöntem Harutól és szó szerint hazarohantam, ugyanis a kulcsot és a lakatot otthon felejtettem(még jó hogy..)...

Otthon újra ledobtam a cuccaimat és a szobámhoz futottam. Ekkor már 17:20 volt. Gyorsan elfordítottam a lakatban a kulcsot, és még alig "teleportáltam" át, egy mérges arcot láttam magam előtt, aki nem más volt, mint Tamani...

- CRYSTALIA!!!!!

...Ezért tuti kapok!

Folyt. Köv.!

3. rész - Különös pillanatok, és az új szárny

- Jó lenne, ha mondanál valamit, mert még van pár dolgunk! - szólt megint.
- Mégis mi?.. - kérdeztem pár másodperc múlva.
- Ha velem jössz, megtudod.
Ekkor egy percnyi gondolkodás után rájöttem, hogy egyáltalán miért csináltam eddig azt, amit? Miért beszélgetek ezzel a furi pillangó sráccal? Ilyen egyáltalán létezik? Álmodom? Ha igen, akkor remélem marha gyorsan felébredek!
- Tudod mit? Nem érdekelsz! Hagyj magamra! Miért képzeled, hogy veled megyek? Nem is ismerlek! És ne kövess, jó? - vágtam a srác fejéhez a mondatokat.
Durcásan az egyik erdőbe mentem. Szerencsére "Tamani" vagy ki, már nem követett. 
Az erdőben felmásztam az egyik jó magas fára. Nagy tehetségem volt ebben, aminek segítségével sokszor mentettem meg magamat.
Lassacskán rájöttem, hogy azért kezdhetnék valamit magammal, mert ez így nem lesz jó, hogy csak itt ücsörgök. Lemásztam a fáról, és elindultam megkeresni Tamanit. 5 perc múlva Tamani megszólalt egy fáról, én pedig összerezzentem.
- Azt hiszed, nem tudom, hol vagy? - kérdezte.
- Ömm....
Az arcát kissé szomorúnak láttam. Ettől én is kicsit elsavanyodtam.
- .....Bocsi... - nyögtem ki. Kicsit megbántam már, hogy annyi mindent a fejéhez zúdítottam. A fiú elgondolkodva nézett rám. Egyébként, talán 2-3 évvel lehetett idősebb nálam. Egy könnyű mozdulattal kecsesen leugrott a fáról, pont mellém.
- Menjünk, jó? - mondta komolyan, majd megragadta a kezemet.
Addig húzott, amíg egy dombhoz nem értünk. Megálltunk. 
- Mi ez? - kérdeztem.
- Itt idézzük elő az újaknak a szárnyukat. - válaszolta a fiú.
Mi? Az újaknak?... A.. szárnyukat?
- Föl kell rá menned. - mondta Tamani, mintha tudta volna, hogy mire gondolok.
- Miért?
- Na vajon miért? Mert ha nem kapod meg a szárnyadat, akkor előbb-utóbb magától fog kinőni, és az nem hiszem, hogy tetszene.
- Ooo-oké... 
Mivel nem volt más választásom, ezért azt tettem amit Tamani mondott. Felmentem a dombra. Majd hirtelen nagyon magasra emelkedtem és ugyan olyan fény és csillámpor vett körül, mint akkor, amikor elájultam. Pár perc múlva nagy puffanással lezuhantam.
- Áucs!
Lassan feltápászkodtam. Éreztem hogy valami kisebb súly van a hátamon. Óvatosan hátranéztem.

Kikerekedett szemekkel bámultam a csodálatos képződményt.

- E-ez.. gyönyörű! - mondtam Tamaninak. 

- Valóban. Biztos a szüleidtől örökölted ezt a szép szárnyat.

Egy ideig még nézegettem az újdonsült szárnyamat.

- Egyébként nem lesz mindig rajtad - szólt Tamani, - Egy kézmozdulattal eltűnik, ha éppen nem szeretnéd, hogy rajtad legyen, és ugyanúgy vissza is varázsolhatod. Ez a "földi tündérek" miatt szükséges, mint amilyen te is vagy. 

Tamani gyorsan megtanította a kézmozdulatot, és pár próba után már úgy ment, mint a villámcsapás.

- És te "földi" vagy? - kérdeztem kíváncsian.

- Én nem... De attól ez még nem jelenti azt, hogy nem tudok a te világodba eljutni. Viszont attól még nincsen ott otthonom meg ilyenek, mint a földieknek. Nekem teljesen idegen az a világ.

- Értem. És repülni már tudok vele? - billentettem a fejemmel a szárnyam felé.

- Egyértelműen nem! Amikor legközelebb jössz, akkor megtanítalak! - mosolygott Tamani.

- Oké! - válaszoltam vidáman.

- De most már tényleg menj, mert így is sokat voltál itt! - mondta.

- Ó..

- Nem úgy értettem! Tudod, itt is vannak sajnos szabályok... Majd azokat is átbeszéljük. - nézett rám a fiú bíztatóan.

Ekkor eszembe jutott, hogy holnap hétfő, és tényleg sietnem kéne.

- Akkor rendben.

Elfordítottam a lakatban a kulcsot(amiket Tamani adott), és egy pillanat alatt újra a hátsó kertben találtam magam.

Folyt. Köv.!

2. rész - Mindenre fény derül

- De akkor miért nézett mindeni olyan furcsán rám? - kérdeztem.
- Nos... Hát azért, mert...
- Mert?
- Crystalia... Tudod, mint mondtam... Születésedkor eldőlt, hogy tündér leszel... Így végig figyelés alatt voltál. - mondta Tamani komolyan. Ezen kissé meglepődtem.
- És?
- És ugyebár a szüleid is tündérek voltak. Ők voltak a birodalmunk fejei.. Ami azt jelenti, hogy te vagy az örökös. Ezért kellett mindig vigyáznunk rád... És ezért néztek furán rád, mert nem hittek a szemüknek, hogy végre előkerültél - mosolygott.
Leesett az állam azon, amit Tamani mondott...
- Mi? A Birodalom fejei?..
- Igen. Mindenki nagyon szerette őket.
Majd mutatott egy régi képet róluk:

- Nagyon szerettek téged... amikor megszülettél, akkor nagyon boldogok voltak, és..
- Ezek szerint az egész életem egy hazugság? Az autóbaleset is? - vágtam Tamani szavába.
- Milyen autóbaleset?
- Amiben állítólag meghaltak a szüleim! - könnyeztem.
- Én nem tudok ilyenről... Csak arról, hogy Killer Destiny állta útjukat.. És ő végzett velük.
- Killer Destiny?
- Ő a leghatalmasabb ellenségünk. Még a szüleidet is sarokba szorította. Ő a pokolból jött, vagyis egy ördög. Nekik nincsenek szárnyaik, csak halálos fegyvereik. Mind barátságosnak adja elő magát, majd amikor bedőlsz nekik, "hátba szúrnak". - mondta Tamani komor hangon.

- De miért hagytátok, hogy meghaljanak?? MIÉRT?! - mondtam idegesen, és kirohantam a faházból.
Nem gondolkodtam, csak futottam és futottam, amikor egy tisztáson kötöttem ki.
Szuper! Vissza se találok! - gondoltam magamban.

Leültem a fűbe, és zokogtam. Ez az egész túl hirtelen jött.
Egy darabig ott ültem amikor valaki a vállamra tette a kezét.
- Azt hiszed, hogy csak úgy elmenekülhetsz? - hallottam Tamani hangját.
Nem válaszoltam.
- Figyelj, sajnálom... Az én hibám... Nem kellett volna mindent csak úgy rád zúdítanom. - mondta bocsánatkérő hangon.
Még mindig nem szólaltam meg.
- Jó lenne, ha mondanál valamit, mert még van pár dolgunk! - szólt megint.
- Mégis mi?.. - kérdeztem pár másodperc múlva.


FOLYT. KÖV.!